15 + 1 emlékezetes pillanat az Exatlon 3. évadából

15 + 1 emlékezetes pillanat az Exatlon 3. évadából

Vége az Exatlon harmadik évadának, több, mint 5 hónapig követhettük a versenyeket, és a játékosokat. Ilyen hosszú idő alatt, rengeteg emlékezetes pillanat volt, amiket sokáig nem felejtünk. Ezekből készítettem egy válogatást.

15 + 1 emlékezetes pillanat az Exatlon 3. évadából

15. Áuuu

Az már megszokott, hogy mind a Bajnokok és a Kihívók egyfajta csatakiáltással buzdítják magukat, fejezik ki a csapategységüket. A csatakiálltást pedig próbálják egyénire szabni, ami a Kihívóknál a harmadik évadban az áuuu kiálltás volt, ami a verseny végéig is kitartott.

14. Grófnő Produkciós Iroda

A csatakiállátáson kívül elő szoktak állni a csapatok valamiféle indulóval, vagy egyedi szurkolással. Ez sokszor erőltetett, érezni lehetett, hogy szóltak a szerkesztők nekik, hogy most ki kéne találni valamit, mert véletlenül mindkét csapatnak pont ugyanakkor jutott eszébe indulót készíteni. És hát ezek a megrendelésre született indulók nem is voltak mindig túl jók. De aztán jött Kőnig Anna és Ferenc Vivien, akik imádták, hogy mindig előrukkolhatnak egy új dallal, tánccal, szurkolással.

13. Zsófi szempillája

Az Exatlon egy extrém sportműsor, ahol van, hogy a versenyzőknek a sárban kell csúzniuk-mászniuk. Ezért volt meglepő, amikor Farkas Zsófi hatalmas műszempillákkal érkezett meg az Exatlonba. A nézők gyorsan rá is aggasztották a Pillás becenevet, és sok vicces komment forrása lett, pl, hogy biztos a pillái miatt nem tud gyorsabban menni a pályán. De a pillák nagyon jól bírták a kiképzést, ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna a műszempilla készítője.



12. Viktor udvarol

A játékosok sokáig a külvilágtól elzárva élnek a verseny alatt, és Viktor úgy gondolta, hogy bepróbálkozik a csapattársainál. Csak kicsit komolytalannak tűnt, hogy miután az egyik lány kikosarazta, utána már egyből próbálkozott egy másiknál.

11. Janka üvöltése

Minden játékos máshogy fejezte ki örömét egy-egy megnyert futam után, Jankának a győztes futam utáni üvöltés lett a védjegye. Ez sok nézőnek nem tetszett, és rengeteg olyan komment született, hogy minek üvölt, mint a fába szorult féreg. Janka távozása után sem maradtunk üvöltés nélkül, mert Virág András és Halász Vivi is folytatták a hagyományt.

Kommentek Janka üvöltéséről

10. Pörgőrúgás

Virág András a saját sportjából hozta a győzelmi örömöt, ami a pörgőrúgás. A pörgőrúgásnak aztán hosszú útja lett, mert később Vivi is csinálta, Krisztián is, Viktor próbálta utánozni kevés sikerrel, és a Mexikóiak ellen, mikor egy csapatként versenyeztek a Bajnokok és a Kihívók Bálint is beszállt egy közös pörgőrúgásra.

9. Először nyertünk Mexikó ellen

A Mexikóiak nagyon jó Exatlonisták, ezért hatalmas eredmény volt, hogy a magyar csapat először tudott nyerni ellenük. Buzás Dóri ráadásul Mati Alvarez ellen, az abszolút bajnok ellen is tudott pontot hozni!



8. 23 futamos adás

A harmadik évadban volt az egyik leghosszabb verseny, ahol 23 futamban sikerült csak eldönteni, hogy ki lesz a nyertes.

7. 10 – mínusz 1

A 33. adásban nagyon fura lett a végeredmény, ugyanis a Bajnokok mínusz egy ponttal zártak. Ennek az volt az oka, hogy korábban elvesztették az előny napot, ezért mínusz 2 pontról indultak, és csak egy futamot sikerült nyerniük.

6. 10 – 0

A 92. adásban szintén emlékezetes lett a végeredmény, mert ezen a versenynapon a Kihívók egy futamot sem tudtak nyerni.

5. Krisztián medálfelajánlásai

A megszerzett medáloknak fontos szerepe van az Exatlonban, ugyanis egy párbaj során plusz életet jelent, és a harmadik évadban volt olyan versenyző, aki medálnak köszönhette, hogy versenyben maradt. A harmadik évadban sokan ajánlottak fel medálokat más játékosoknak is, az egyik legnagyobb medálfelajánló Krisztián volt. Neki volt egy sajátos logikája a medálfealjánlásokkal, amit igazából csak ő értett.

4. Imreh Balázs nem használja fel a medálját

Ha már a medáloknál tartunk, az is egy emlékezetes pillanat volt, mikor Imreh Balázs nem használta fel a párbajon a megszerzett medálját, mondván, hogy mivel a párbaj ellenfelének nem volt medálja, úgy az igazságos, ha egyenlő élettel küzdenek meg a párbajon.



3. Krisztián balladája

Krisztián a Bajnok csapat egyik kedvence, és végső győzelemre is esélyes versenyzője volt, de az élet közbeszólt. A keze megsérült, gipszbe került, ami miatt egy darabig nem is versenyezhetett. Amikor lekerült a gipsz a kezéről, akkor újra versenybe állhatott, de már nem volt a régi, annyira nem, hogy volt, hogy az ügyességi feladatot a jobb kezével el sem tudta kezdeni, ezért bal kézzel próbálkozott. Hősiesen küzdött az utolsó erejéig, de aztán a másik keze is megsérült, és végül az orvosok nem engedték, hogy folytassa.

2. Franci kiborulása

Egy ilyen hosszú verseny alatt természetes, hogy vannak mélypontok. A Bajnok csapat épp rossz passzban volt, mindig kikaptak, és egy ilyen vesztes széria utáni megbeszélésen Franci úgy kikelt magából, hogy azt sokáig nem feledjük.

1. Dóri párbajai

A Dóri – Livi párbaj hiába történt viszonylag a műsor elején, mégis még mindig élénken él minden nézőben. Livi nem teljesített túl jól, ezért ő volt a biztos párbajozó. Bálint Dórit küldte ki párbajozni, gondolván, hogy mivel ő a legjobb statisztikájú a lányoknál, simán megnyeri és kiejti Livit. Hát nem így lett, mert Livinek nagyon jól ment, Dórinak meg nem. És Dóri mentálisan is összeomlott. 3 medált ajánlottak fel neki, és a sajátját is fel kellett használnia, hogy meg tudja nyerni a párbajt.

Grétivel a döntőben, és a döntőbe jutásért vívott párbajon Annával nagyjából ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, de itt már nem voltak medálok.

+ 1 Sérülések

Sajnos nem tudom ezt kihagyni a listából, mert nagyon sok sérülés volt a harmadik évadban, ami miatt a verseny utolsó pár hete már eléggé szenvedős lett. Sérülések miatt elfogyott a Bajnok csapat, a Kihívóknak már nem maradt ellenfele. Több játékos sérülten is próbált versenyezni, mint például Krisztián vagy Iza és nézőként rossz volt nézni, hogy szenvednek. De volt egy olyan adás is, ahol 3 játékos is lefejelte az akadálypálya elemeit, és mindegyiknek össze kellett varrni a fejét.

Neked mi volt a legemlékezetesebb pillanat?

Írd meg Facebookon kommentben itt.