Mi értelme, hogy Dave és Zozo visszatért az Exatlonba?

mi értelme, hogy Dave és Zozo visszatért az Exatlonba

A hétfői villajátékban két korábbi játékos a második évadból visszatért Dominikára, az Exatlon helyszínére, Böjte Dave és Kempf Zozo. Az előzetesből ezt már lehetett tudni, és azt gondolom, hogy a TV2-nek sikerült ezzel a lépéssel alaposan meglepni a nézőket és a játékosokat is.

Mit hozott a játékhoz Dave és Zozo szereplése?

Első benyomás pozitív volt, mind a játékosok és a legtöbb néző számára is, hiszen váratlan fordulat volt az érkezésük, Dave és Zozo is vicces, kedves karakterek, és sokakban előhoztak kedves emlékeket a tavalyi évadról.

Az egyik legfontosabb kérdés, ami mindenkit foglalkoztatott, hogy mi lesz a szerepük. Tegnap megtudtuk, hogy versenyezni nem fognak, csapatkapitánynak, edzőnek érkeztek a Bajnok és Kihívó csapathoz. Amikor ez kiderült, akkor szerintem sokan csalódottak lettek.

Ez egy nagyon nehéz szerepkör

Attól, hogy valaki jó sportoló, nem jelenti azt, hogy jó edző is lesz belőle. Más képességekre van szüksége egy sportolónak és egy edzőnek. Ha megnézzük a sport világát, sok híres edzőnek nem volt kiemelkedő teljesítménye sportpályafutása során, és vannak olyan nagyon sikeres sportolók, akiknek nem ment az edzősködés. Edzőnek lenni egy másik szakma.

Dave és Zozo a legalkalmasabbak erre a feladatra?

Ha az volt a cél, hogy a csapatok kapjanak egy vezetőt, akkor valóban Dave és Zozo voltak erre a legalkalmasabbak?

Azt gondolom, hogy nem. Az adások során általában mindig kijött, hogy kik azok a játékosok, akik alkalmasak a vezető szerepre, a második évadból például Novák Zalánnak a Kihívóktól, vagy Mórádi Zsoltnak a Bajnokoktól jobban illett volna ez a szerep.

A hétfői adásban Dave és Zozo még nagyon keresték a helyüket, sokat beszéltek, talán túl sokat is, mert azt gondolták, hogy nekik itt most nagyon kell csinálniuk valamit. Külsőként becsöppentek a versenybe, nem ismerik még úgy a játékosokat, ők egy éve voltak az Exatlonban, az már régen volt, és akkor mások voltak az erőviszonyok, a mostani játékosok pedig ebben élnek már hónapok óta. A versenyző játékosok valószínű sok mindent jobban tudnak most, mint Zozoék. Daveéknek az lehet az előnyük, hogy külső szemként észre vehetnek olyan dolgokat, amik a játékosoknak nem tűnik fel, mert benne vannak. Az edzőknek ez feladata is.

De a hétfői adásban nem nagyon tudtak mit hozzátenni. Dave leginkább csak viccelődött, meg azt ismételgette, hogy nem kell aggódni, kevésen múlott csak a pont, ezzel a lendülettel még be lehet hozni. Zozonak meg az volt a szövege, hogy nyugodj meg, higgadtan dobd az ügyességit. A versenyző játékosok is ezeket mondogatják már december óta, ebben semmi újdonság nem volt.

Az Exatlonistáknak már van edzője

Ez az edzői szerepkör azért is lehet érdekes, mert az Exatlonistáknak a műsor eleje óta van edzője, aki a háttérben edzéseket tart, felkészíti a játékosokat. Ő Deres Ádám, aki a második évadan szerepelt, és akinek a szakmája is az, hogy edző.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ᴀᴅᴀᴍ ᴅᴇʀᴇs (@deresadam023) által megosztott bejegyzés

Ehhez képest mit tud a sport részéhez hozzátenni Dave és Zozo? Ők most nem is mennek a pályákon, egy olyan játékos, aki éppen akkor jön le az adott pályáról valószínű hasznosabb dolgokat tud mondani, hogy mit tapasztalt, hogy mondjuk milyen irányban érdemes húzni egy kart, vagy milyen erővel érdemes dobni a labdát.

Mentális segítség

Zozoéknak az lehet az előnyük, hogy ők is ott vannak a versenyen, és nekik a saját csapatukat kell segíteniük, csapattagok lettek. Deres Ádámnak részrehajlás nélkül fizikailag kell felkészíteni a versenyzőket.

Ha valaki jól tudja motiválni a játékosokat, az sokat segíthet. Itt van például a Magyarország Mexikó Nemzetek Vidadaláról a mexikói műsorvezető beszéde. Ha valaki egy szót nem ért spanyolul, úgy is átjön, hogy milyen motíváló hatású ez a beszéd. Kérdés, hogy Zozo és Dave képesek lesznek-e ilyen hatást gyakorolni a játékosokra.

Ami igazán érdekes lehet

Ami igazán érdekes lesz Dave és Zozo érkezésével, hogy hogyan fog változni a csoport dinamika. Bejött egy-egy újabb ember, akik ugyan nem versenyeznek, de vezetőnek lettek kinevezve. Milyen reakciók lesznek egy éles helyzetben, mondjuk egy elvesztett végjáték után? Mi lesz, ha mondjuk Dave vagy Zozo tanácsa miatt veszíti el valamelyik csapat a végjátékot?  Dave és Zozo a párbaj ellenfelek kiválasztásába is bele fog szólni?

Másik érdekes dolog lehet, amit már a Kihívók is megemlítettek Dave személyisége. Ő egy hiperaktív srác, akit már a második évadban is nehezen toleráltak a csapattársai. Hogy bírnak majd hetekig együtt lakni vele?

Szóval okozhat még érdekes perceket Dave és Zozo érkezése, de hetekig nem valószínű hogy ennyi elég lesz a műsornak. De majd meglátjuk, és ígértek még további meglepetéseket.

Mit gondolsz Dave és Zozo eddigi szerepléséről a 3. évadban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Nézői vélemények, kommentek Dave és Zozo első napja után

Hozzászólnál? Facebookon megteheted itt.