Így búcsúztak a nézők Buzás Dorottyától

buzás dóri kommentek

Buzás Dóri tegnap második, ezüst érmes lett az Exatlon 2021 női döntőjében. A statisztikái alapján az egyik legerősebb női játékos volt, egyben az egyik megosztóbb személyiség is. Így vélekedtek róla a nézők a döntő után. Válogatás a legjobb kommentekből, nézői véleményekből, hozzászólásokból.

Így búcsúztak a nézők Buzás Dorottyától

Jó hogy Dóri a bajnokok nak mond először köszönetet … talán ők adták a medált és hol van Anna aki hagyta győzni a tegnap.

 

Dóri végső beszéde szégyen volt saját magára ránézve. Nagyon megérdemelte, hogy vesztett.

 

A kihívók életben tartották az elején a medálokkal,most meg a bajnokoknak megköszöni Dóri. Hát mit mondjak. Jellemtelen egy alak.

 

Ez a Dóri egész végig csak saját magát helyezte előtérbe, sajnos a többiek nagyon optimisták voltak, majd a játék végén szembesültek az igazsággal. Ezért nem kellett volna pátyolgatni,nagy csalódás volt a csapattársainak különösen Bálintnak.

 

Győzött az igazság🙂🙂
Így volt jó, hogy nagyképűen azt gondolta nyerni fog. De a sokkal jobb győzött. Most láthattuk, hogy 40 db medál nélkül és önerőből nem tudott győzni.😁
Megmutatta a végén, hogy emberségből egy nulla.

 

Sajnos Dóri, nem tanultál meg emelt fővel veszíteni sem.

 

Dórinak a sportszerűségről még bőven van mit tanulnia!

 

Mi az,hogy nem mer haza menni🤦‍♂️ mert az Anyukája azt mondta nyerje meg. Röhej ez a nő.

 

Lehet gratulálni a Grètinek..!!! De azèrt a Dorit nem kel bántani..

 

Szép volt lányok 💙💙💙Dóri ne bánkodj mert hazaviszel 1 millát míg a többi semmit💙💙💙

 

Azért Grétinek kicsit őszintébben is gratulálhatott volna!

 

Nyertél Dóri! A pénz az csak pénz. Ennek az Exatlonnak a női győztese sokunk szemében Te vagy! Végig küzdöttél, és nem csak magadért mint egyesek. Szeretünk! Az olyan típusú embereket mint Gréti, kerüld el, nem méltók hozzád!

 

Szép volt Dóri 💙💙💙💙
Büszke lehetsz magadra♥️♥️♥️

 

Dóri szépen küzdött.
Sokat letett az asztalra.
De nem távozik üres kézzel, hisz nagyon sok élményen vett részt jó embereket ismerhetett meg és persze az 1milla.

 

Dóri az exatlon legjobbja, bármi is az eredmény!

 

Mar regen kiesett volna ha nem mindig a leggyengebbet vagy az ujjat viszi!

 

Dóri, te nem tudod, hogy sírni csak a győztesnek szabad?(Székely Éva)

 

Gratulálok Dórinak is!
Rengeteg futamot megnyert,sok hirtelen halált bevállalt a csapatért.👏

 

Ez a legjobb pillanata, hogy pont a döntőben bukott el!

 

Hát azt hittem nem tudja magát alább ásni de sikerült újfent 😃 Kedves Nézők, küldjünk egy egy medált fejenként postán Dórinak. Hátha túl éli az életet, őt idézve : az erdőben 😃

 

Dóri a legjobb női játékos az idei Exatlonban. Gréti csak a döntőt nyerte az én szememben.
Szép volt Dóri! 💚

 

Megvedem Dorit!
A medalokat nem o konyorogte ki, miert adtak,ha felhantorgatjak?
Sokat tett a csapatert, serulten is jatszott.
Ja, hogy rosszul esett, hogy nem sikerult nyernie?
Mindenki csalodott lett volna forditott helyzetben.
Megkoszonte a bajnokoknak, ok tamogattak az egyeniben.
De a kihivoknak is megkoszonte, csak a suketek nem hallottak.
112 napot vegigkuzdott.
Greti hany napot is kuzdott?
Dori, nekem TE vagy a nyero! Igaz, hogy tudtal duzzogni, sokszor nyavogtal, de teljesitmenyed is volt.
A kekek sokat koszonhetnek neked, lassuk mar be, mig az egekbe magasztaljuk Gretit, aki szepen felfejlodott, de parbaj elott mindig leserult.
Aki vegig latta a musort, remelem egyet ert!