Exatlon All Star értékelés – 3. hét

exatlon all star értékelés 3. hét

Befejeződött az Exatlon All Star 3. hete, nézzük mik voltak a legfontosabb, legemlékezetesebb történések a 3. héten.

Exatlon All Star értékelés – 3. hét

Új szabály

Sok újdonsággal készültek az Exatlon All Star készítői, amiből az egyik a 3. héten debütált. Az új szabály lényege, hogy a korábbi évadoktól eltérően a csapatversenyek nem 10 pontig mennek, hanem 7 pontos szettek vannak, és cserélik az ügyességi feladatot. Az a csapat nyer, amelyik előbb megnyer 2 szettet.

Ennek a lebonyolításnak van előnye, leginkább az ügyességi feladatok változtatása miatt. Így nincs az, hogy valamelyik csapat azért nyer simán, mert az adott ügyességi feladat fekszik nekik. Ez már pár adás után is jól látszódott, hiába nyerte az első szettet az egyik csapat, a második szettben az új ügyességi miatt teljesen megfordult a játék képe. Az mondjuk nem igazán igazságos, amikor a 3. döntő szettbe egy olyan ügyességit raknak, amivel aznap az egyik csapat már nyert.

Összességében azt gondolom, hogy ez jó ötlet, érdekesebb tőle a műsor. Viszont így több futam van egy adásban, ennek leginkább azok a nézők örülhetnek, akik azt szeretnék, hogy a sportról szóljon a műsor. Emiatt, egy versenyzőre több futam jut, mint korábban, kérdés, hogy meddig bírják a nagyobb terhelést a még egészséges játékosok, mert már így is rengeteg sérült és beteg van.

A másik hatása az új szabálynak, hogy kb. 20 perccel hosszabb lett ettől a műsor.

Megérkezett az első feltöltés

Valamennyire váratlan volt, hogy máris csatlakoztak új versenyzők a játékhoz, ráadásul egy végjátékon. A Bajnokokhoz Tóth Janka és Jósa Dani érkezett a 3. évadból, a Kihívókhoz Besenyei Bogi és Adu Laci a 2. évadból.

Az új játékosok érkezése leginkább a Kihívó csapatot forgatta fel. Az első évad Kihívói már rendezték korábbi konfliktusaikat, de most érkezett Bogi, aki Dorcival nem jött ki a 2. évadban, és Adu, aki többször nyilatkozta, hogy csalódott Zalánban amiatt, hogy az Exatlon után nem tartották a kapcsolatot. Itt majd Bogi és Dorci viszonya lesz érdekes, főleg mert azt nyilatkozták, hogy igazából már arra sem emlékeznek, hogy min vesztek össze, csak arra, hogy a 2. évad végén már nem tudták elviselni egymás társaságát.

Érthetetlen kiválasztások

Az All Star évad másik újítása, hogy a kiválasztásokból nagyon keveset látunk, és így a nézők nem tudják, hogy lehet az, hogy egy játékos már a 3. futamát kezdi, míg a csapattársa még egyet sem ment.

Hanna pánikrohama

Talán amire leginkább emlékeznek a nézők a 3. hétről, az Hanna pánikrohama. A bányapályán a víz alatti labdakiakasztás az egyik legnehezebb feladat. Korábban is meggyűlt a játékosoknak a baja ezzel, eleinte csak többszöri próbálkozásra tudták megoldani, de aztán belejöttek, később már volt, aki egy levegővel végigcsinálta. Szóval ez nem könnyű.

Hanna először találkozott ezzel a pályával, mert az 1. évadban ez nem volt, és ennél a feladatnál leállt, először nem is értettük, hogy mi történt, majd kiszállt a medencéből elment, és sírva közölte, hogy haza akar menni. Később, mikor kicsit megnyugodott, elmondta, hogy vannak félelmei a víztől, korábban voltak rossz tapasztalatai.

A pánik nagyon veszélyes tud lenni, mert ilyenkor teljesen beszűkül az ember tudata, elveszti a realitás érzékét, és a kontrolt. Szerencse, hogy nem lett ebből komoly baj. De ugyanakkor ez olyan dolog volt, amire senki nem számított, hogy megtörénhet, pláne nem egy All Star évadban, ahol mindenki megtapasztalta már korábban, hogy mi van Exatlonban. Ez a feladat korábban is volt, tehát ha valaki még nem is próbálta, készülni tudott rá. Az volt még fura Hanna reakciójában, hogy azt mondta, hogy tisztában volt ezzel a problémájával, de a munkája miatt nem tudott elmenni úszodába, hogy felkészüljön erre, és különben sem érti, minek kellett erre a pályára jönni. Azért elég nagy esély volt rá, hogy ezen a pályán is fognak versenyezni, ő is jobban járt volna, ha erre rákészül, és nem a versenyben jön ki a pánik rajta.

Főleg, hogy az első két hétben ő szinte csak arról beszélt, hogy nincs kedve játszani, szívesebben lenne otthon. Ezzel a hozzáállással egy párbajon találta magát, ahonnan sikeresen visszatért, és 3. hét elején látszódott a fejlődés, majd jött ez a pánik. Érdekes lesz látni, hogy ezek után lesz-e még verseny ezen a pályán, és hogy Hanna fog-e rajta futni.

Medáljáték

A 3. medáljáték is az építkezés pályán volt, ahol időre futnak a versenyzők. Az ok, hogy cserélgetik az ügyességit, de így ez elég unalmas.

Párbaj

A 3. héten vegyes párbaj volt, Virág András és Mischinger Péter csaptak össze. Most nagyon jól látszódott, hogy mennyivel másabb egy olyan párbaj, ahol egy Bajnok egy Kihívóval csap össze. A korábbi évadokban mindig két Bajnok vagy két Kihívó párbajozott, és a csapattársak sokszor zavarban voltak, hogy kinek szurkoljanak, szurkolhatnak-e egyáltalán, nem bántják-e meg azzal a másik párbajozót.

De mivel most Bajnok Kihívóval párbajozott, nem volt ilyen dilemma, mindenki gőzerővel drukkolt a csapattársának. A statisztika is jól mutatja, hogy Peti nem teljesített túl jól az All Star évadban, de ő egy olyan karakter, akire minden néző emlékszik.

Mi várható?

A 4. hét érdekesen fog indulni, mert most még nem tudhatjuk hogyan alakulnak az erőviszonyok Peti kiesésével, az új játékosokkal, és Ungi és Kása András visszatérésével.

Te mit gondolsz a 3. hétről? Írd meg kommentben itt.