Rendhagyó párbaj az Exatlon All Starban

Rendhagyó párbaj az Exatlon All Starban

Rengeteg újítás érkezett már eddig is az Exatlon All Star évadába, de a pénteki párbajjal a szerkesztők úgy meglepték a nézőket, mint még eddig soha.

Rendhagyó párbaj az Exatlon All Starban

Az All Star évad újítása, hogy két Végjátékot is rendeznek egy héten,  és ez alapján dől el, hogy melyik csapat versenyzőjének kell párbajoznia.

Az 5. héten az első Végjátékot a Kihívók vesztették el, így biztossá vált, hogy Pap Dorcinak kell párbajoznia, úgy, hogy nem is neki van a leggyengébb statisztikája. Ez egy másik újítás miatt alakult így, mégpedig azért, mert azok a játékosok, akik beharcolták magukat a válogatottba a Mexikó elleni Nemzetek Viadalába védettséget kaptak. Így csak Dorci és Bogi maradtak esélyesek a párbajra, és Dorcinak rosszabb a statisztikája.

Csütörtökön jött az újabb csavar, mert a 2. Végjátékot is a Kihívók vesztették el. Ekkor úgy tűnt, hogy akkor Dorci Bogival fog párbajozni, de közben Bogi lett a legjobb statisztikájú Kihívó, így ő nem párbajozhat. Legalábbis eddig így volt, és ezt még nem változtatták meg a szerkesztők.

Ezen a ponton gondolta azt a legtöbb tévénéző, hogy ez így zsákutca, de a szerkesztők előrukkoltak egy teljesen váratlan fordulattal.

Dorcinak egy új játékossal kell párbajoznia. Ez azért érdekes, mert azt tudni lehet, hogy az új játékosok hátrányban vannak a többiekhez képest, mert a többiek már pálya, ügyességi rutint tudtak szerezni. Ezért eddig az új játékosok az első héten védettek is voltak, nem küldhették őket párbajra. Ehhez képest most meg az új játékosnak egyből párbajjal kell indítania, és azt is lehet, hogy az első versenynapján kiesik.

Még egy csavar

És itt még nincs vége, mert az előzetesből látszik, hogy Dorci párbaj ellenfele Derzsi Viki lesz. Ők együtt versenyeztek az Exatlon 2. évadában, jó barátok lettek és maradtak is azóta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Viki Derzsi (@vikiderzsi) által megosztott bejegyzés

Azt is érdekes lenne tudni, hogy Vikit mikor utaztatták ki. Szerdán derült csak ki hogy nem fiú, hanem lány párbaj lesz a héten, és hogy az egyik párbajozó Kihívó lesz. Persze lehet, hogy előre fel akartak készülni minden eshetőségre, de akkor is elég gyors, ha Viki egy nappal később már Dominikán van.

Az, hogy Vikit választották a szerkesztők valószínű tovább bonyolítja a 2. évad Kihívói közt lévő feszültséget. Már az előzetesben látszik Dorcin, hogy érzelmileg nem lesz könnyű Viki ellen futnia. Akár Viki, akár Dorci tér vissza a párbajról, ők mindketten Bogi ellen vannak. Zalán, Gréti és Dorci már elkezdték kritizálni Bogit, hogy miért nem vállalt még egy futamot a Végjátékon, mert akkor szerintük nyerhettek volna. Mondjuk elég fura ezt a kritikát olyanoktól hallani, akik vagy egyáltalán nem is versenyeztek, vagy futottak ugyan, de egy pontot sem hoztak.