Exatlon All Star értékelés 6. hét

exatlon all star értékelés 6. hét

Befejeződött az Exatlon All Star 6. hete, nézzük mik voltak a legfontosabb, legemlékezetesebb történések a 6. héten.

Exatlon All Star értékelés – 6. hét

Nem volt újabb szabálymódosítás

Az Exatlon All Star évadába rengeteg újítással készültek a szerkesztők, ami már kicsit követhetetlenné tette a műsort, Úgyhogy felüdülés volt, hogy a 6. héten nem jött újabb változtatás.

Zalán távozása

A kommentelők körében Novák Zalán volt a leggyakoribb téma az elmúlt hetekben. Sokaknak nem tetszett, hogy sérülése miatt hetekig nem versenyzik, közben meg a pálya széléről osztja az észt. A műsorkészítők is többször reagáltak a nézői véleményekre, mondván, hogy amíg látnak esélyt arra, hogy egy játékos visszatérhet a versenybe, addig versenyben tartják. Aztán a 29. adásban eljött az a pillanat, mikor elengedték Zalánt, és így ő lett az első játékos az All Star évadban, akinek sérülés miatt kellett feladnia a versenyt.

Emlékezetes volt még Zalán búcsúja a Kihívóktól, mikor minde csapattársának mondott valami bíztatót, de Boginak csak annyit bírt mondani, hogy őszintén játszon.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy Zalán helyére érkezik-e új játékos, eddig az volt a szabály, hogy a sérülés miatt kiesett játékosokat pótolták.

Ungi kiesett

A héten Ungi esett ki a versenyből. Ez nem volt igazán meglepő, hiszen neki volt a leggyengébb a statisztikája már a műsor eleje óta. Igazából a két hetes betegségének “köszönheti”, hogy idáig eljutott a versenyben, a betegsége alatt két fiú párbaj is volt, amiben érdekelt lett volna. Érdekes belegondolni, hogy akkor hogy alakult volna a játék képe, ezen a két párbajon Esztergályos Patrik és Mischinger Péter estek ki.

Ungi egy szerethető játékos, de az ügyességi feladatok nagyon nem mentek neki, és talán ebben a legnehezebb fejlődni a műsor alatt. Meg úgy is tűnt, hogy nem igazán vette komolyan, ilyen szempontból is jó, hogy Kása András maradt versenyben, akin nagyon látszik, hogy számára mennyire fontos, hogy szerepelhet az Exatlon All Starban.

Feszkó a Bajnokoknál

Az első hetekben a Bajnokoknál viszonylag nyugi volt, annak ellenére, hogy többször veszítettek, és a Kihívóknál voltak konfliktusok. Ez most változott, először Szabó Dorottyát kritizálták páran, hogy “cserben hagyta” a csapatot, mert egyik nap betegség miatt nem játszott. A hét végén meg Virág András lett a célpont. Meglátjuk ez hogyan alakul a következő hetekben.

Lehel mindent tudni akar

Épp a napokban nyilatkozta Fisher Gábor, a TV2 programigazgatója, hogy elégedettek Monoki Lehel munkájával, aki teljesen más jellegű Exatlont hoz közvetítésben és műsorvezetői stílusban is. A nézők nem mindig vannak így vele, többen úgy gondolják, hogy túlságosan is vájkál a játékosok lelki életében, mindig rákérdez a konfliktusokra, és akkor is erőlteti, ha a játékosok nem akarnak beszélni a témáról.

Te mit gondolsz az Exatlon All Star 6. hetéről? Írd meg itt.