Tóth Dávid ezekben a tévéműsorokban szerepelne az Exatlon után

Tóth Dávid ezekben a tévéműsorokban szerepelne az Exatlon után

Tóth Dávid interjút adott az Exatlon All Starból történt kiesése után, ahol értékelte teljesítményét, mit gondol a Bajnokok sokak által vitatott taktikájáról, mikor Krisztián átvállalta Dávid párbaját, és arról is, hogy milyen újabb tévéműsorokban vállalna szívesen szerepet.

Tóth Dávid így értékeli szereplését az Exatlon All Starban

Szerinte hátrányban volt az által, hogy később érkezett a játékba, úgy érzi a második évadban előny volt számára, hogy a kezdő csapat tagja volt, így több ideje volt megismerkedni a pályákkal és ügyességi feladatokkal.

Nem támasztott magas elvárásokat magával szemben, (bár az egyik adásban azt mondta, hogy jó lenne megnyerni az All Star évadot), ugyanaddig szeretett volna eljutni, mint a második évadban, de ez most nem sikerült.

Utólag lehet, hogy máshogy csinálnám, főleg hogy látva azt, hogy nekem is jól ment a dobás, de ugye a versenyt megelőzően nem tudtuk, hogy milyen ügyességi feladat vár ránk, és ezért mentem bele én is abba, hogy Krisztián oldja meg ezt a párbajt.

Ezekben a tévéműsorokban szerepelne az Exatlon után

A csapattársai folyamatosan poénkodtak vele a Nagy Ő műsorbeli szereplése miatt, de ennek ellenére szívesen részt venne újabb tévéműsorokban. Még korábban egy interjúban Csisztu Zsuzsának elmondta, hogy sokkal kifizetődőbb tévéműsorokban szerepelni, mint anno az élsport volt. Ezt az interjút itt tudod megnézni.

Azt válaszolta, hogy főzőműsor érdekelné, a Hal a tortánban már főzött, így nem lepődnénk meg, feltűnne a Séfek séfe műsorban is, ha csak nem vált csatornát, és inkább a Konyhafőnök VIP-ben próbálkozik.

Azt is mondja, hogy szeret utazni, és érdekelné egy olyan műsor, ahol új országokat ismerhet meg. Ez lehet egy célzás az Ázsia Expressz szerkesztői számára, ugyanis 2022-ben újra lesz Ázsia Express a TV2-n.

Hozzászólnál? Írj kommentet itt!